Remonda Szabadidős, Lovas- és Sportegyesület

MENÜ

Üdvözöljük honlapunkon!


Az aktuális információkról a "Hírek" fül alatt tud tájékozódni.


 


 


 


 


 


 A mai szakkör képekben:
box takarítás, lóápolás, lovaglás, kis versenyzés és remek jó hangulat.


 


 


 


 


 


 


A mai napi szakkörön volt munka és szórakozás!

Először előkészítettük a talajt a fedelesbe, majd leápoltuk a lovakat. Következett a lovaglás, és egy kis legeltetés. 


 


 


Jelentkezési lap


 

 


 


 


 


 


 


 

 


 

Kedves Gyerekek!
A Remonda SE, 2023.12.28- án 9 órától vár Titeket egy "lovas élményre" a téli szünetben. Lesz lóápolás, lovaglás, lósímogatás és egyéb vidámság!
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni: remondase2001@gmail.com,vagy a 20-357-8055 telefonszámon.
Szakköröseinket a megbeszéltek szerint várjuk!

 


 


 

 

A mai napon a szakköri foglalkozás végére meghívtuk a szülőket, nagyszülőket, ahol a gyerekek bemutatták, hogy mit tanultak eddig a foglalkozásokon. Mindenki nagyon ügyes és lelkes volt. Dicséret illet minden kis lovast. A bemutató után kiosztásra kerültek a télapó csomagok, és az érmek. A végén pedig egy kus szendviccsel vendégeltük meg a kedves vendégeket.

Köszönet Eszternek, Noéminek, Gergőnek, Edit néninek, Magdi néninek, és Erzsi néninek!

 


 


 

 


 

A mai szakkör képekben. Sokféle feladat, jó hangulat, boldog kis lovasok!

 


 


 


 

 


 


 


 

 


 

III. Országos szabadidős döntő

 

Véget ért a Nemzeti Lovardában a 4 napos verseny. Egyesületünk versenyzői becsülettel teljesíteték a döndő pályáit. Volt akinek nem kedvezett a a szerencse. Az első nap legjobb eredménye Sági Sára, 10.hely. A 3. nap legsikeresebb versenyzője Nagy Krisztina Orsolya, aki 2 helyen végzett, Kiss Odett 3.hely. A bajnokságért a 4. napon Nagy Kdisztina Orsolya a 7.helyen végzett, így az összesítés után az országos bajnokság 4. helyezettje lett.
Gratulálunk mindenkinek, hiszen azt hiszem nagy öröm egy ilyen magas színvonalú versenyen résztvenni.
Köszönet a szülőknek, hogy biztosították gyermekeik
számára a részvételt.
Köszönet a két nagyon ügyes lónak, /Luna és Báró/ és a felkészítő edzőnek Janiga Andrásnak, és segítőjének Anitának!

 

 

Egyesületünk 10.12-15 között részt vesz a III. Országos szabadidős döntőn. versenyző indul különböző kategóriákban.
A résztvevő versenyzők: Deák Jázmin, Gasztonyi Gréta, Kiss Odett, Sági Sára, Nagy Orsolya, Makai Gergely.

Sok sikertmindenkinek! 

 

 


 

Hétvégi kezdő és haladó szakkör képekben.


Megérkezett az új barátunk, Aladin.

Üdv. a csapatban! 

 

 


 


 

 

 


Egyesületünk a tegnapi napon részt vett az orosházi Gepárd lovasklub által szervezett versenyen, mely az országos szabadidős versenysorozat egyik fordulója. Lovasaink és lovaink kiváló teljesítményt nyújtottak minden kategóriában.

Eredményeik:
Mór-Baranyai - Hédi 3.hely
Deák Jázmin 4.-5.hely
Omilják Mira 1.-5. hely
Kiss Odett 2.hely
Nagy Krisztina Orsolya 2.-3, hely
Sági Sára 1.-3.-6.-3.-1.-5.hely

A versenyzők 2 lóval indultak a különböző kategóriákban Báróval és Lunával.

Gratulálunk minden versenyzőnek, reméljük 1 hét mulva az országos döntőn is hasonló szép eredmények születnek!

 


 


 

Vasárnap délután a fedeles a haladó lovasoké volt. A szakkörön a lovaglás, lóápolás mellett futószáraztak, szőrén lovagoltak. A rossz idő ellenére mindenki nagyon jól érezte magát!

 


Békés Vármegyei Gyermeklovas bajnokság döntő

 

23.-án befejeződött a bajnokság! Egyesületünk kis lovasai egész évben nagyon jól szerepeltek a versenyeken. Sok hibátlan pályát teljesítettek, és sok- sok serleget és érmet gyűjtöttek. Egyesületünk bajnokai 2023 ban!

Póni ügető:
4.hely Rácz Zanett

Nagyló ügető:
1.hely Gasztonyi. Gréta
2.hely.Sági Sára
4.hely Rácz Zsanett
6.hely Germán Diána

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

 

 

 


 

A tegnapi napon szakkört tartottunk, olyan gyorsan eltelt az idő, hogy képet alig készítettünk. Legközelebb igérjük készülnek képek is. A tegnapi foglalkozánon volt box takarítás, lóápolás, felszerelés ismert, és természetesen lovaglás!

 

 

 


 

 

Egyesületünk szeptember 19.-én vett részt a Főtéren megrendezett sportág választón, ahol a lovaglást próbálhaták ki a gyerekek! 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 
A Gyermeklovas bajnokság 5.fordulójára került sor 2023.08.05.én a Steigervald tanyán.
Egyesületünk versenyzői sikeresen vették az akadályokat.
Eredmények:
1db első hely.
3 db második hely.
1 db harmadik hely.
1 db 4.hely.
1 db 6.hely.
További sok sikert minden versenyzőnek!
 

 
 

Tábor 07.31,08.01.
 
 
Elkezdődött eheti táborunk. Sok-sok program, új élmények..,új barátok. Ismerkedés a lovakkal, lovaglás, kézműveskedés, ugrálóvár, sok játék, izgalmas és érdekes sorversenyek. Iggatottan várjuk a követkehő napokat.
 
     

 

Véget ért e heti táborunk.

Sok élménnyel tértek haza kis fáborozóink. Csütörtökön egész nap ugrálóvár állt gyerekek rendelkezésére. Volt kézműveskedés és sok játék. A mai napon nem maradt el a lovasprogram. csillámtetoválás és kirándultunk és megnéztük a galambdúcokat Laci bácsinál.
Köszönjük a csodás hetet Petra néni. Margit néni.

Eszter. Gergő, Hanna.

A táborról készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

   


 


 

Nyári tábor 4. hét

 

A tábor utolsó napja is remek hangulatban telt el. Egész nap ugráló vár állt a gyerekek rendelkezésére. Természetesen a kedvelt lovaglás sem maradt el.

Kézműveskedtünk, virágot ültettünk,és nagyon sokat játszottunk. Köszönjük a feledhetetlen hetet a dolgozóknak és önkénteseinknek. Akik a hét jó hangulatáról gondoskodtak Ica néni, Edit néni, Erzsi néni, Nóri, Eszter,Gergő, Hanna.

 

A táborról készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

   

 

Tábor 3.-4. nap

Ezen a kétnapon sem unatkoztak táborosaink. Szerdán Antovszki Tamás fergeteges buliján vettek részt a gyerekek. Mindkét nap volt lovaglás, lóápolás, lóetetés. De versenyek, kézművesfoglalko zások is színesítették a tábori napokat.

    

 

Megkezdődött 4.heti táborunk.

A nagy meleg ellenére is remek a hangulat, aranyosak a kis táborosaink. Az első két nap az elmaradhatatlan napi lovaglás,és lóápolás mellett a hobby horse vágta ismét kezdetét vette. Hűsítő labda horgászat, csócsó, festés, óriás térkép készítés is szerepelt az eltelt két napban.
 
A táborról készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.
 
 
   
 

 
Tábor 2023.07.03.-07.07.

Véget ért egyesületünknél a nyári tábor 3. hete. Sok színes , érdekes programban volt részük a gyerekeknek. A délelőtti foglalkozásokon a lóápolás, lovaglás volt a legfontosabb napirendi pont a gyerekek számára.
A hét folyamán megtekinthettek egy érdekes bűvész és állat show-t. Készítettek befőttet, kovászos uborkát. Naponta versenyeztek a „Remonda vágtán” hobby horse lovaikkal. A győztesek a hétvégén megkapták a nekik járó díjszalagokat.
Délutánonként meseolvasás, a mesék életre keltése, sportversenyek sokasága szerepelt a programokban.
A résztvevők sok-sok patkót gyűjthettek a hétfolyamán, amit pénteken délután különböző édességre válthattak be.

2023.07.08.án került sor a Békés Megyei Gyermeklovas Bajnokság 4. fordulójára. Egyesületünk 15 fővel 7 kategóriában indult a versenyen. Minden résztvevő nagyszerű teljesítményt nyújtott. Sok-sok serleg, és érem került egyesületünk versenyzőihez. Gratulálunk a sikeres szerepléshez!
 
A táborról készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.
 
 
 

 
Magic show!!!!!!
Purecze István bűvész és állatidomár műsora
 
A táborról készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.
 
 
   

 


 

Befejeződött nyári táborunk 2 hete.

 

Vidám hangulat, jó kedv volt a jellemző egész héten. A minden napi lovaglás mellett készítettünk fűfejet. "Arattunk" egy kis búzát Péter-Pál napon, majd kenyeret sütöttünk. Befejeződött a hobby horse "Remonda vágta" 2. fordulója. A győztes megkapta a neki járó díjszalagot.
Szerdán indián sátrat, valamint tollas fejdíszt készítettünk, és indián tarka lovainkon Szellőn és Babán lovagoltunk. Délutánonként sokféle technikával készülő, különböző kézműves termékeket készítettünk.

Köszönjük a színes foglalkozásokat, az egész heti munkát:
Petrának, Ica néninek, Edit néninek, Eszternek és a többi lelkes segítőnek.

A táborról készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

  

 

 


 

Nyári tábor

Egyesületünknél véget ért a nyári tábor első hete. Sok színes program,lovaglás, kézműveskedés,ugrálóvár, patkógyűjtés,hobby hors verseny várta a gyerekeket.
 

A táborról készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

 
                 
 
 
 
 
 

 

Gyermeklovas Megyei Bajnokság III. forduló

2023.06.03.-án került megrendezésre a gyermeklovas bajnokság III. fordulója. Egyesületünket
15 fő kis lovas versenyző képviselte. Ügyesen szerepeltek a gyerekek, többen álltak a dobogó 1-2-3. fokán is. Akinek most nem sikerült a dobogóra felkerülni ők is nagyon ügyesek voltak, nagyon sok hibátlan pályát teljesítettek. Gratulálunk mindenkinek. Ügyesen a következő fordulón is.


Május 28.án rendezte meg egyesületünk a soron következő Nyitott tanyaudvart.

Gyermeknapi és pünkösdi programokkal vártuk a kilátogató vendégeket. Örülünk és köszönjük,hogy ilyen sokan választottak minket. Köszönjük az önkénteseinknek a sok-sok kitartást. A nap folyaman házi versenyen mérték össze lovasaink tudásukat,felmértük ki mennyit fejlődött az elmúlt időszkban.

Lehetett ugrálóvárazni,lovagolni,élményfesteni. Volt csoki keresés, ügyességi feladatok. Sok-sok édesség talált gazdára. A délután fő programja a pünkösdi király választás volt, hobby horse lovon. A fődíj egy torta volt,melyet a nyertes szétosztott az indulók között.
 
Fotógaléria
 

 

Békés Megyei Gyermeklovas Bajnokság

2023.05.13.-án került megrendezésre a Békés Megyei Gyermeklovas Bajnokság I. fordulója.
Egyesületünket 17 versenyző képviselte, akik különböző kategóriákban indultak. A versenyen 4 új kis lovas is indult, és volt akinek sikerült felkerülni a dobogó legfelső fokára. Sok szép eredmény, még több hibátlan pálya mutatja kis csapatunk lelkesedését.
Sok sikert valamennyi indulónak a bajnokság további versenyeire.!


 

Nyitott Tanya Udvar Remonda Majális!!!

 

Nagyon szép ,és kellemes napsütésben rendeztük meg az idei május 1-i programunkat. Egész napos rendezvényünkön a következő programok várták a hozzánk kilátogató családokat, egyesületi tagokat. A gyerekek ugrálóvárazhattak, volt lovaglás, kézművesfoglalkozás, májusfa díszítés. Arcfestés, csillámtetoválás, de a családi társasjátékokat is kilehetett próbálni.
Az egyesület gyereklovasai és a bátor szülők lóhátra pattantak és összemérték tudásukat. Melynek jutalma egy-egy szép serleg volt.
Hobby horse versenyünkön is nem csak a gyerekek áltak rajthoz, hanem az anyukák, nagy mamák is.
Köszönjük egyesületünk lelkes tagjainak a sok-sok segítséget!

 

A képeket ide kattintva lehet megtekinteni

 


 


 

Húsvét a Remonda tanyán rendezvény a kedvezőtlen időjárás miatt elmarad!

A rendezvény egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.


 

 

 

A jelentkezési lapot ide kattintva lehet letölteni

  


 


 


A Remonda Tanya udvarán felállítottunk egy tojás fát, várjuk a kívánságaitokat, és a tojásokat!


 

Egyesületünk 2023.02.18.-án rendezte meg az első Nyitott Tanyaudvari programját, melynek keretében házi gyermekügyességi és Hobby Horse versenyre került sor.

A rendezvényen volt jelmezesek felvonulása, farsangi kézművesfoglalkozás, arcfestés, és sok-sok farsangi fánk.

 

 

 

 

 


 

2022-es Tábor ajánlatainkat megtekinthetik a "Táborok" fül alatt!


 


 

Hírek

  • 2023-11-15 19:09:00

  • 2023-10-20 10:36:12

  • 2023-09-29 12:29:10

  • 2023-09-21 06:05:00

  • Pizza-Élmény-Kaland
    2023-07-16 08:03:05

    A hét sztárja egy olyan pizza szakács, aki dobálja a pizzát és rá a finomságokat…

    Elkészítheted a saját ebéded és lehetsz Te is pizza szakács!
    Bővebb infó a TÁBORRÓl: +36 30 596 9456
    Bővebb infó a pizza napról: +36 20 544 6661
    Pizza-Élmény-Kaland, ez vár a PÉK napon a REMONDÁN!
     
  • Adó 1%
    2023-03-25 09:13:37

  • Farsang-kupa 2022.02.06.
    2022-02-12 19:42:44
    Február 6-án délután 1 órától vette kezdetét a Farsang-kupa.
    16 indulónk volt, 3 kategóriában (kezdő, középhaladó, haladó).
    A legkisebbek Lunával lépésben teljesítették a pályát, a középhaladók Szellővel ügetésben, a nagyok pedig Báróval ügetésben.
    A verseny után fánkkal, teával, süteménnyel kínáltuk a jelenlévőket.
    Köszönjük mindekinek, aki eljött!
  • Elmarad!
    2022-01-25 16:12:27

    A szervezők és a vezetőség körében a koronavírusos megbetegedések miatt a 01.29-ei közgyűlés elhalasztásra került.

  • Farsang-kupa
    2022-01-10 16:14:02

  • Meghívó
    2022-01-06 17:35:09

  • Meghívó - Közgyűlés
    2022-01-04 16:11:41

    A Remonda SE tisztelettel meghívja valamennyi egyesületi tagját, és a lovas érdeklődőket a 2022. évi Közgyűlésére.

     

    Ideje:              2022. január 29.   13 óra

    Helyszín:         Szlovák Tájház, Békéscsaba, Garay u. 21.

     

    Napirendi pontok:

    1. 2021es év értékelése
    2. 2022 évi tervek:
      1. Rendezvények
      2. Programok
      3. Versenyek
    3. Új tagok felvétele
    4. Tagdíjak, szolgáltatások díjainak változása 2022. február 1 –től
    5. Egyéb észrevételek, bejelentések

     

    Mindenki megjelenésére feltétlen számítunk!

    Szájmaszk használata a jelenlegi előírásoknak megfelelően kötelező!

     

    Parkolni a közgyűlés idejére az evangélikus nagytemplom mögött, vagy a régi Kner nyomdánál lehet

     

  • Tisztelt  Adózók! Kedves Lovas Barátok!
    2022-01-03 16:07:26

    A Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület  az idei évben is gyűjti az 1%-os felajánlásokat.

    Amennyiben támogatni szeretné munkánkat,  az alábbi adószám megjelölésével teheti

    18385182-1-04.

    Egyesületünkről :

    • A Remonda SE 2001-ben alakult.
    • Elsősorban a szabadidő hasznos eltöltéséhez szeretnénk segítséget nyújtani a szülőknek.
    • Fontos számunkra a lovas sport népszerűsítése, egészségre gyakorolt hatása a gyerekek és felnőttek körében.
    • Nyári táborokat, nyitott tanya udvari rendezvényeket, tartunk integrált formában.
    • Klub foglalkozásainkon megismerkedhetnek a környezettudatos életformával, a tanyasi élettel is a hozzánk kilátogatók.

     

    Figyelje honlapunkat, facebook oldalunkat, várjuk szeretettel a Remonda Tanyán!

    Köszönjük, ha  adó 1%-val is  támogatja Egyesületünket!!

  • Boldog új évet kívánunk!
    2022-01-01 00:00:00

  • Beszámoló
    2021-12-27 17:37:48

  • 2021-12-24 17:54:20

  • Lovaglás karácsonyra
    2021-12-07 17:49:55

    Tisztelt Pedagógusok! Kedves Szülők!

    Egyesületünk a Magyar Lovasszövetség Szabadidős Szakágának „Lovaglást Karácsonyra" pályázatán lehetőséget kapott arra, hogy olyan gyerekeknek biztosítson egy alkalommal lovaglási lehetőséget decemberben, akinek nincs módja lovasszolgáltatást igénybe venni.

    A lovaglás igénybevételére a Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület lovastanyáján van lehetőség: Békéscsaba, Nagyrét 1760.

    Lehetőség van: egyéni és csoportos lovaglásra.

    A csoportos lovaglásnál 10 -15 fő kis gyermeket várunk.

    Bővebb információ: Gyeraj Andrásné 20-357-8055; remondase@freemail.hu

     

    Tegyünk jót! Ajándékozzunk élményt! Teremtsünk értéket!

    Várjuk a gyerekeket szeretettel!

    Gyeraj Andrásné egyesületi elnök

  • Mikulás-Kupa
    2021-12-05 17:51:38

  • Utolsó negyedéves programok
    2021-12-01 17:50:46

  • Nyitott tanya udvar
    2021-12-01 17:34:03

  • Budapest - verseny
    2021-10-18 17:46:29

    Eredményesen szerepeltek lovasaink Budapesten, az I. országos szabadidős verseny gyermekügyességi kategóriájában

    Gratulálunk a lovasainknak! Köszönjük az edzőink munkáját és a szülők támogatását!

    Részletes eredmények a https://szabadidonevezes.hu/  oldalon megtekinthetőek

  • Tábor
    2021-09-27 17:45:27

    Őszi tábor - október 25-29.

    Programok:

    • Lovaglás (minden nap)
    • Lóápolás
    • Halloween-parti
    • Lovaskocsikázás
    • Kézműves foglalkozások

     

    Díja:

    • Napi 3x-i étkezéssel: 20 000 Ft/fő/hét
    • Csak ebéddel: 17 000 Ft/fő/hét

     

    Jelentkezés menete: kitöltött jelentkezési lap + előleg befizetése

    • Telefonon Gyeraj Andrásnénál
    • Személyesen a Remonda-tanyán
    • E-mailben, a remondase@freemail.hu címen

     

    Jelentkezési határidő: okt. 18, hétfőig.

    Érdeklődni telefonon, vagy személyesen: Gyeraj Andrásné 06203578055

     

    Őszi lovas tábor - október 25-29.

    Programok:

    • Lovaglás napi 2x
    • Lóápolás
    • Lovas balesetvédelem, elméleti oktatás
    • Lovak körüli munkák

     

    Díja:

    • Napi 3x-i étkezéssel: 28 000 Ft/fő/hét
    • Csak ebéddel: 25 000 Ft/fő/hét

     

    Jelentkezés menete: kitöltött jelentkezési lap + előleg befizetése

    • Telefonon Gyeraj Andrásnénál
    • Személyesen a Remonda-tanyán
    • E-mailben, a remondase@freemail.hu címen

     

    Jelentkezési határidő: okt. 18. hétfő.

    Érdeklődni telefonon, vagy személyesen: Gyeraj Andrásné 06203578055

  • Sporthétfő
    2021-09-13 17:43:06

    Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014-ben rendezte meg első alkalommal a „Sporthétfő” elnevezésű programsorozatát. Azóta minden év nyarán megjelennek a város sportszervezetei a főtéren, lehetőséget biztosítva arra, hogy a fiatalok megismerhessék, kipróbálhassák a Békéscsabán űzhető sportágakat.

    Évről évre egyesületünk is részt vesz a rendezvényen.  Sok érdeklődővel találkoztak edzőink és lovasaink.

  • Egyesületünk 2021.09.11-én rendezte meg a Békés Megyei Gyermeklovas Bajnokság Döntőjét
    2021-09-12 18:59:37
    A versenyt Herczeg Tamás országgyűlési képviselő Úr nyitotta meg. A köszöntő után a Remonda SE 20 éves születésnapja alkalmából az egyesület versenyzői héliummal töltött léggömböket engedtek a magasba, ezzel köszöntve az egyesületet.
    A verseny 12 kategóriában zajlott. 110 kis versenyző, 194 starttal vett részt a versenyen.
    A döntő végeztével került sor a bajnoki pontok egyeztetésére. Ezután kiosztottuk a döntő helyezetteinek járó serleget, érmet, okleveleket.
    Majd a megyei bajnokság eredmény hirdetésére került sor.
    A díjkiosztó egészen az estébe nyúlt, hiszen nagyon sok díjat, ajándékot osztott ki egyesületünk.
    A résztvevő egyesületek nagyon eredményes bajnokságot zártak, erről tanúskodik a sok-sok serleg, érem, oklevél és szalag, valamint a sok-sok mosolygós arcú versenyző.
    A gyerekeket a rendezvény ideje alatt ingyenes ugráló várak, arcfestés várta.
    Támogatóink:
    - Nemzeti Együttműködési Alap,
    - Bethlen Gábor Alapkezelő zRT,
    - Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata,
    - Békés Megyei Sportszövetség,
    - Békés Megyei Sportszövetségek, Érdekszövetsége
    - Marik Lászlóné
    - Susánszki Pál
    Valamint a Remonda Se tagjai és szülői közössége.
    Köszönjük edzőink és dolgozóink munkáját!
     
     
  • Kirándulás
    2021-09-02 17:44:45

    Az idei évben is szeretettel várjuk az óvodás és iskolás csoportokat egy napos kirándulásra tanyánkon. Mozdulj ki a szabadba, fedezzétek fel és élvezzétek a természetközeliség jótékony hatásait.

    Az alábbi szolgáltatásaink közül választhattok:

    • lovaglás pónin és nagy lovon
    • kocsikázás
    • a tanyavilágban, a szunnyadó természet megismerése
    • kézművesfoglalkozás
    • csillám tetoválás
    • hagyományok ápolása, megismerése pl. haluska készítés, szappanfőzés
    • íjászat,
    • mezítlábas ösvény,
    • játékos versenyek, vetélkedők

     

    Lehetőség van ezen szolgáltatásokon felül légvár bérlésre, valamint lovaskocsival történő oda-vissza szállításra. Bográcsozásra, szalonnasütésre, kemencében sütésre is van lehetőség.

    Érdeklődni: Gyeraj Andrásné 06-20-357-8055

  • Gyerekügyességi DÖNTŐ
    2021-09-01 17:42:11

  • Szakkör
    2021-08-27 17:38:47

  • Meghívó
    2021-07-27 17:56:58

  • Utolsó lóápolás és búcsú Katrintől.
    2021-07-16 17:30:31

    Pénteken egyesületünk néhány tagja, valamint a nyári táborosok közül páran vettek részt, valamint köszöntek el szeretett lovunktól, aki szombaton reggel költözött el új gazdájához.

    Köszönjük a munkádat Katrin, és a rengeteg szép emléket!

    Hosszú, boldog nyugdíjas éveket kívánunk!

  • Gyerekügyességi házi verseny
    2021-07-11 17:22:19

  • Mezítlábas ösvény
    2021-06-27 17:28:42

    Elkezdődött a mezítlábas ösvényünk kivitelezése Minden rekeszben más-más anyag van, különböző érzést keltve, ahogy keresztül sétálunk rajta.

  • Mártélyi kirándulás
    2021-06-27 17:17:38

  • Nyitott tanya udvar
    2021-06-27 17:16:30

  • Tereplovaglás
    2021-06-11 17:06:32

    Haladó lovasaink számára tereplovaglási lehetőséget is biztosítunk.

    A részletekről érdeklődni az edzőknél lehet.

  • A Remonda Se 2021. III. negyedéves programja
    2021-06-07 17:11:34

    2021. július

    1. Gyermeklovas Bajnokság 2. fordulója
    2. Nyitott Tanyaudvar - Családi nap – Nagyanyáink sütemény készítő versenye
    3. Mórahalom Patkó Lovas Színház – Marica Grófnő c. előadás megtekintése
    4. Gyermeklovas Bajnokság 3. fordulója

     

    Táborok heti turnusokban

    2021. augusztus

    1. Nyitott Tanyaudvar – Családi Nap- Főzőverseny tanyasi ételek
    2. Csapatépítő kirándulás Mártélyra
    3. Gyermeklovas Bajnokság 4. fordulója

     

    Táborok heti turnusokban

     

    2021. szeptember

    1. Gyermeklovas Bajnokság 5. forduló
    2. Nyitott Tanyaudvar – Szüreti mulatság
    3. Gyermeklovas Bajnokság 6. fordulója
    4. Gyermeklovas Bajnokság Döntő Remonda Se
  • A kültéri lovagló pályák korszerűsítése
    2021-05-17 00:00:00

    Az elmúlt napokban, hetekben nagy felújításokon estek át a kültéri lovaglópályák. Alapzat igazítást és homokos borítást kaptak. Ezek után pedig felállításra került a gyermekügyességi versenyekhez hasonló akadálypálya is.

  • Gyereknapi rendezvény a Lencsésin
    2021-05-15 16:56:14

    Gyereknapi rendezvényre hívták egyesületünket, sétalovagoltatás céljából. 4 pónival érkeztünk (Szellő, Baba, Nina és Hajni), akik nagy érdeklődést váltottak ki. Számos gyermek szerette volna őket megsimogatni, közelebbről megnézni. Voltak, akik bátorkodtak fel is ülni a hátukra néhány kör erejéig.

  • Békés Megyei Gyerekügyességi Bajnokság 2021. évi versenyidőpontok
    2021-05-14 00:00:00
    1. június 6. Kentaur LE Békéscsaba
    2. július 10. Horseland LK Békéscsaba
    3. július 31. Pegazus LK Békéscsaba
    4. augusztus 20. Nimród LE Békéscsaba
    5. szeptember 04. Kentaur LE Békéscsaba
    6. szeptember 12. Békési LK Békés (elmarad)
    7. Szeptember 11. Remonda LE Békéscsaba DÖNTŐ
  • 2021.05.06-09. Mezőhegyes Fogathajtó verseny
    2021-05-06 17:08:19

    Szurkoljunk együtt Szabó Lajos négyesfogat hajtó versenyzőnknek. Hajrá Lali! Sok sikert!

  • Kirándulás
    2021-05-04 16:54:48

    Az idei évben is szeretettel várjuk az óvodás és iskolás csoportokat egy napos kirándulásra tanyánkon. Mozdulj ki a szabadba, fedezzétek fel és élvezzétek a természetközeliség jótékony hatásait.

    Az alábbi szolgáltatásaink közül választhattok:

    • lovaglás pónin és nagy lovon
    • kocsikázás - a tanyavilág, az éledő természet megismerése
    • kézművesfoglalkozás
    • arcfestés
    • csillám tetoválás
    • hagyományok ápolása, megismerése pl. haluska készítés, szappanfőzés
    • íjászat,
    • mezítlábas ösvény,
    • játékos versenyek, vetélkedők

     

    Ezen szolgáltatásokon felül légvár bérlésre, bográcsozásra, szalonnasütésre, kemencében sütésre is van lehetőség. A közlekedésben lovaskocsis szállítással tudunk segíteni.

    Érdeklődni Gyeraj Andrásnénál, a Remonda Szabadidős, Sport-, és Lovasegyesület vezetőjénél lehet a következő telefonszámon: 06-20/357-80-55, valamint a remondase@freemail.hu email címen.

  • Kirándulás
    2021-05-03 17:12:47

  • Kirándulás
    2021-05-02 17:18:33

  • Tavaszi napsütés
    2021-04-27 17:21:29

  • Kirándulás
    2021-04-27 16:28:42

    Tisztelt Pedagógusok! Tisztelt Szülők!

    A lovaglás jótékony hatása mindenki számára ismert, a mai rohanó világban remek terápia és kikapcsolódás, valamint feltöltődés a gyerekek számára.

    A Remonda Se a 2021/2022-es tanévben szeretettel vár minden kedves kis diákot, aki szeretné kipróbálni a lovaglást, lóápolást, szeretne kicsit felszabadulni az igazi tanyasi környezetben.

    Óvodás, iskolás csoportoknak napi szinten a délelőtt, vagy délután folyamán lovaglási lehetőséget biztosítunk, mely folyamatosan vehető igénybe.

    Napi szinten 2 csoport kiszállítására nyílik lehetőség a tanyára lovaskocsival, ahol lovagolhatnak a gyerekek.

    Bővebb felvilágosításért keresse: Gyeraj Andrásné 06-20-357-8055

  • Dáma
    2021-04-26 16:31:04

    Új ló a csapatban! Még egy Dáma!

    Ismerkedünk az új hellyel, élvezzük az áprilisi napsütést.

     

  • 2021-04-25 18:05:02

  • Makra Vivien is a Remondában, pónilovon kezdte
    2021-04-15 16:33:31

    A Magyar Lovassport Szövetség Szabadidőlovas Szakága az idei évtől kéthetente megjelentett azokról a lovasokról cikket, akik a szabadidős szakágból nőttek ki és kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhetnek bármely más szakágban.

    Megyénkből elsőként Makra Vivient mutatták be.  Az alábbi linken olvasható az interjú: http://szabadidolovas.lovasszovetseg.hu/.../Interju.../

    Örülünk, hogy sikerült veled megszerettetni a lovaglást és nagyon sok sikert kívánunk!

  • Adó 1% felajánlás
    2021-04-05 00:00:00

    Amennyiben módjában áll, kérjük támogassa adója 1% - val  egyesületünket.  A befolyt összegből a  nyári rendezvényeinket, táborainkat tennénk még színesebbé. Homokos lovaspályát alakítanánk ki a gyerekek részére fejlesztenénk eszköz parkunkat, a foglalkozások még hatékonyabb megtartása érdekében.  

    ADÓSZÁMUNK:   18385182-1-04

  • Nyitott tanya udvar
    2021-03-31 16:24:28

  • Búcsú Hurrikántól
    2021-03-27 16:27:03

    A mai napon (03.14) elköszönt egyesületünk lovasaitól Hurrikán, a haflingi herélt. Köszönjük az együtt töltött évek  alatti munkádat, és a rengeteg szép emléket!

  • Rendezvénysátor
    2021-01-21 00:00:00

    A Tanyás Pályázatból leburkolásra került egy 140 nm-es sátor. 


  • Látogatás a Remondán
    2021-01-20 17:11:34

    „A mai napon a Remonda Szabadidős, Lovas- és Sportegyesület vezetőjével Gyeraj Andrásnéval beszélgettem az egyesület működéséről, sikereikről, nehézségeikről. Az egyesület fejlesztő lovaglással, lovasoktatással, lovagoltatással foglalkozik. A nyári időszakban tematikus táborokat fejlesztenek.  Folyamatos fejlődés a céljuk. Civil szervezetek látogatása folytatódik....”

    Forrás: https://www.facebook.com/drszigetibela/

  • Tisztelt  Adózók! Kedves Lovas Barátok!
    2021-01-04 16:20:38

    A Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület  az idei évben is gyűjti az 1%-os felajánlásokat.

    Amennyiben támogatni szeretné munkánkat,  az alábbi adószám megjelölésével teheti: 18385182-1-04.

    Egyesületünkről :

    • A Remonda SE 2001-ben alakult.
    • Elsősorban a szabadidő hasznos eltöltéséhez szeretnénk segítséget nyújtani a szülőknek.
    • Fontos számunkra a lovas sport népszerűsítése, egészségre gyakorolt hatása a gyerekek és felnőttek körében.
    • Nyári táborokat, nyitott tanya udvari rendezvényeket, tartunk integrált formában.
    • Klub foglalkozásainkon megismerkedhetnek a környezettudatos életformával, a tanyasi élettel is a hozzánk kilátogatók.

     

    Figyelje honlapunkat, facebook oldalunkat, várjuk szeretettel a Remonda Tanyán!

    Köszönjük, ha  adó 1%-val is  támogatja Egyesületünket!!

  • Boldog új évet kívánunk!
    2021-01-01 00:00:00

  • 2020-12-24 17:55:01

  • Program-ajánló
    2020-12-01 18:00:03

  • Gyerekügyességi verseny - Horseland
    2020-08-27 18:07:35

  • Főzőverseny
    2020-07-27 17:26:23

  • Nyitott tanya udvar
    2020-06-27 18:01:07

  • 2020-06-01 18:09:29

  • Nyitott tanya udvar
    2020-04-27 17:36:52

  • 2020-02-27 17:19:34

  • Nyertes Pályázat

    Az Agrárminisztérium 2018. évi Tanyák, valamint a tanyás térség megőrzése és fejlesztése érdekében kiírt pályázatán egyesületünk pályázatát pozitívan bírálták el. Így lehetőségünk lesz a tavalyelőtti évben kialakított Remonda Tanya Közösségi Tér külső felújítására is.

    A munkálatokat megkezdtük, első lépésben a gazdasági épület, valamint a kerítés és karámrendszer kerültek felújításra.

    A további munkálatok hamarosan folytatódnak.


  • Meghívó
    2020-01-02 17:59:06

  • 2019-04-02 17:23:20

  • Meghívó - Közgyűlés
    2017-01-27 17:56:00

  • Mikulás-kupa
    2016-12-01 17:58:09

  • Meghívó
    2016-07-27 17:24:07

Asztali nézet